A Magyar Andrológiai Társaság története

A magyar orvostudomány egyik új keletű – 2004 óta szakvizsgával is bíró - önálló tudományos társasága, a Magyar Andrológiai Társaság köszönti Önt. Az andrológiai aktivitás Magyarországon 1947-ben kezdődött, Európában az elsők között, Dr. Molnár Jenő (Semmelweis Egyetem) tevékenységének köszönhetően. Az andrológiával foglakozó hazai szakemberek ténykedését 1974 óta a Magyar Urológusok Társaságán belül az Andrológiai Szekció fogta össze, 1976 óta Papp György professzor vezetésével.

A Magyar Andrológiai Tudományos Társaság, a szakma önállósodását, andrológiai tankönyv kiadását és andrológiai ráépített szakvizsga létrehozását követően, 2006 decemberében alakult meg 19 alapító taggal, továbbra is Papp György elnökletével. A társaságot nem sokkal ezután a MOTESZ tagszervezetei közé fogadta. Az elmúlt években a tagság létszáma folyamatosan bővült.

A társaság interdiszciplináris jellegű, elsősorban andrológus szakorvosokból, andrológiai érdeklődésű urológusokból, ill. szexuál-pszichológusokból, endokrinológusokból, valamint az andrológiával akár érintőlegesen foglalkozó nőgyógyászokból és kutatókból áll. A társaság a korábbi évek gyakorlatának megfelelően évente szervezi tudományos kongresszusait, melyek hagyományosan kb. 150 fő résztvevővel, jó hangulatban folyó, nemzetközi részvétellel szakmailag is rangos rendezvényeknek számítanak.

A társaság 3 tagja az Európai Andrológiai Akadémia (EAA) akadémikus tagja, további 4 tagtársunk EAA levelező tag. Tagjaink nemcsak hazai, hanem szerteágazó nemzetközi aktivitást is mutatnak, tagjai több nemzetközi szakmai szervezetnek, némelyik vezetőségének is, ill. rendszeresen felkért és megbecsült szereplői nemzetközi szakmai rendezvényeknek is.

A társaság koordinálja az 1996-ban alapított, és évente 3 alkalommal megjelenő szakmai folyóiratot, a Magyar Andrológia/Hungarian Andrology újságot. A lapban angol és magyar nyelven – időnként németül is – olvashatók publikációk. 1992-ben a magyar andrológiai szakma fejlődésének támogatására alapítvány létesült. A Dr. Molnár Jenőről elnevezett alapítvány támogatja a társaság rendezvényeit és tagjainak szakmai törekvéseit, felügyeli az andrológiai szakkönyvtárat.

A vezetőség tagjai:

Dr. Kopa Zsolt - elnök

Dr. Király István - titkár

Dr. Rosta Gábor - alelnök

Dr. Lantos István - gazdasági alelnök

Dr. Benyó Mátyás - vezetőségi tag

Címkék
Bemutatkozás

  • Magyar Andrológia 2021

    Megjelent a Magyar Andrológia Folyóirat 2021. évi összevont lapszáma

    Tovább navigate_next

  • A MAGYAR SZEXUÁLIS MEDICINA TÁRSASÁG konferenciája

    A MAGYAR SZEXUÁLIS MEDICINA TÁRSASÁG konferenciája 2023.09. 01-02., Visegrád

    Tovább navigate_next

  • MAT XIV kongresszus

    MAT XIV kongresszus 2022. 09.22-24.

    Tovább navigate_next

  • In memoriam Dr. Rosta Gábor

    Sajnálattal tudatjuk, hogy Dr. Rosta Gábor vezetőségi tagtársunk július 28-án, a hajnali órákban elhunyt. Szeretett barátunkat közösen gyászoljuk!

    Tovább navigate_next

  • Tagfelvételi kérelem

    A Magyar Andrológiai Társaság várja mindazok jelentkezését, akik az andrológiával, vagy annak határterületeivel aktívan foglalkoznak.

    Tovább navigate_next

Az oldalon felnőtteknek szóló tartalmak jelenhetnek meg.

Az oldal használata csak 18 éven felülieknek, vagy szülői felügyelettel ajánlott.

Az oldal megtekintéséhez ki kell jelentenie, hogy elmúlt 18 éves.

További információ az Adatkezelési tájékoztató-ban.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!