Üdvözöljük a Társaság honlapján

A magyar andrológia története 1947-re nyúlik vissza, amikor is Molnár Jenő tanár úr első andrológiai közleményét publikálta egy nemzetközi szaklapba. Az andrológiai tevékenység Európában harmadikként indult meg, Molnár Jenőt azóta is az európai andrológiai egyik megteremtőjeként tisztelik. Ő volt a Magyar Urológus Társaságon belül, 1974. március 2-án megalakult Andrológiai Szekció első elnöke.

1976-tól az elnöki székben követte őt Papp György professzor. A szekció 2006-ban önállósodott, Magyar Andrológiai Tudományos Társaságként, továbbra is Papp György vezetése alatt. Papp professzor 2015 novemberében köszönt le az elnöki pozícióból, ekkor vette át az irányítást a jelenlegi vezetőség. 2016-ban, közgyűlési határozatot követően a társaság névváltoztatási kérelmet nyújtott be (Magyar Andrológiai Társaság) a Fővárosi Törvényszék felé.
A társaság tevékenységét 1996 óta a Dr. Molnár Jenő Alapítvány támogatja.
A társaság 1996-ban alapította a Magyar Andrológia szakfolyóiratot, amely azóta évente 3 alkalommal jelenik meg.
2004-ben került bevezetésre az andrológiai szakvizsga, ami ráépített szakképzésként - Európában is ritkaságként – lehetővé teszi, hogy a betegekkel andrológus szakorvosok foglalkozzanak.
Társaságunk évente tart szakmai konferenciát, amelynek helyszínét igyekszik mindig úgy megválasztani, hogy az ország minden részében megjelenjen.

Címkék
Köszöntő

  • Tagdíjfizetési felhívás

    A MAT vezetőségének nevében tisztelettel kérjük a 2024. évi tagdíjak átutalását!

    Tovább navigate_next

  • Magyar Andrológia Folyóirat 2023/1 lapszám

    Megjelent a Magyar Andrológia Folyóirat 2023/1. lapszáma.

    Tovább navigate_next

Az oldalon felnőtteknek szóló tartalmak jelenhetnek meg.

Az oldal használata csak 18 éven felülieknek, vagy szülői felügyelettel ajánlott.

Az oldal megtekintéséhez ki kell jelentenie, hogy elmúlt 18 éves.

További információ az Adatkezelési tájékoztató-ban.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!